Olvasmány: A kormányzás kérdése

Részlet David C. Korten, a Tőkés társaságok világuralma c. könyvéből.

4.4. A kormányzás kérdése:

A szabadpiacról és -kereskedelemről szóló politikai eszmecserékbe beleszőve mindig ott találunk egy makacs üzenetet: a szabad piacok fejlődése a demokrácia fejlődése is. A szabadpiac hívei szeretnék elhitetni velünk, hogy a piacgazdaság hatékonyabb és gyorsabb mechanizmusa a politikai önkifejezésnek, mint akár a szavazás, mert az üzlet hatékonyabban és gyorsabban reagál az emberek igényeire, mint a nemtörődöm politikusok és bürokraták. Ez a logika egyszerű: a szabadpiacon az emberek pénzük elköltésével közvetlenül gyakorolják befolyásukat. Az, hogy mit vesznek a saját pénzükön jobban kifejezi azt, hogy mit szeretnének, mint az, hogy szavazócédulákat töltenek ki. Ezért a piac a leghatékonyabb és legdemokratikusabb módja a közakarat kifejezésének.

A kormány iránti növekvő bizalmatlanságot tekintve a fenti gondolatmenet igen meggyőző érvként hat. Emellett egy fontos igazságot is tartalmaz, mégpedig azt, hogy a piacok és a politikai is a kormányzásról, a hatalomról és a társadalom erőforrásainak elosztásáról szól. Ugyanakkor félrevezető is a bemutatott érvelés, hiszen egy lényeges politikai realitást figyelmen kívül hagy. Egy politikai demokráciában ugyanis minden polgár egy szavazattal rendelkezik. A piacon viszont egy dollár jelent egy szavazatot és mindenki annyi szavazattal bír, ahány dollárja van.

Ha nincs dollár, nincs szavazat. Ezért a piac jellegénél fogva a gazdagoknak kedvez. Mai világunkban még ennél is fontosabb – bár sokszor elhallgatják -, hogy a piac leginkább a vállalatóriásoknak kedvez, amelyek még a leggazdagabb embereknél is lényegesen több pénzt tudnak megmozgatni. Ahogy a piacok egyre szabadabbá és globálissá válnak, a kormányzati hatalom a nemzeti kormányok kezéből fokozatosan a világcégek kezébe csúszik át. E cégek érdekei pedig – ahogyan azt majd később látni fogjuk – még távolabb esnek az emberiség egyetemes érdekeitől.

[…]

Minden embernek – még a legmohóbbaknak és legkegyetlenebbeknek is – van pénzben nem kifejezhető igénye és értéke. Például szükségünk van levegőre, vízre, élelemre, s legtöbbünknek családja is van. A valódi eszementeket leszámítva mindannyiunkat megérintenek és lelkesítenek a szép dolgok – legyen az egy természeti táj vagy egy újszülött csecsemő. Testünk hús és ereinkben valódi vér folyik.

A tőkés társaságok teste az alapítólevél, egy jogi dokumentum, vérük pedig a pénz. Ez még akkor is így van, ha egyébként csupa becsületes embert alkalmaznak, és a propagandaosztályok is csak szépet és jót terjesztenek róluk. A lényegét tekintve azonban a tőkés társaság idegen test, amelynek egy célja van: pénzt termelni, hogy táplálja és megsokszorozza önmagát. Az embert nem tiszteli, ő csupán fogyóeszköz. Csak egyvalakinek tartozik feltétlen hűséggel: a pénzpiacnak, amely méginkább tisztán a pénz szüleménye, mint a tőkés társaságok.

A probléma a társaságok működését szabályozó rendszer mélyén rejlik. A tőkés társaság, mint társadalmi találmány csodája éppen az, hogy képes emberek ezreit egyetlen rendszeren belül összehozni és arra kényszeríteni, hogy egységesen szolgálják a társaság érdekeit, még ha ez nem is feltétlenül esik egybe személyes érdekükkel. Akik pedig erre nem hajlandók, azoktól megszabadul és helyükre szófogadóbbak kerülnek.

[…]

Az emberi társadalmak ősi kérdése, hogy a hatalom a gazdagok vagy a szegények kezében legyen-e. Mi most egy másik, még nyugtalanítóbb kérdéssel nézünk szembe. Egy olyan kérdéssel, amely – ha következményeit felmérjük – gazdagokat és szegényeket egy zászló alatt kellene, hogy egyesítsen. Ez pedig a következő: emberek kezében lesz-e a hatalom, pénzügyi helyzetüktől függetlenül, vagy annak a mesterséges teremtménynek a kezében, amelyet úgy hívunk: tőkés társaság.

Ebben a történelmi pillanatban, amikor az emberiségre váró egyik legnagyobb kihívás az élet értelmének és egységének újrafelfedezése, el kell döntenünk, hogy a hatalom élő emberek kezében vagy egy más program által vezérelt testületben összpontosuljon-e. […] Ennek egyik fontos lépése, hogy megszabaduljunk attól az ideológiai illúziótól, amely a tőkés társaságok mint intézmények emberei felelőssége alóli felmentését törvényesíti.

Forrás: David C. Korten, a Tőkés társaságok világuralma c. könyvéből (76-78. o.)

 

Reklámok

Posted on 2012. október 10., in Ajánló, Olvasmány and tagged , , , , , . Bookmark the permalink. Hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: