Kész a magáncsőd tervezete (MH)

Ellenzéki és kormánypártok is támogatják, hogy ne csak a cégek, hanem magánszemélyek is kaphassanak csődvédelmet. Semjén Zsolt szerint a KDNP ugyanakkor nem az egyének, hanem a családok számára tenné lehetővé a csődvédelmet. A civilek törvénytervezetét Szili Katalin független országgyűlési képviselő nyújtotta be, amely lassan egy hónapja a parlament előtt van. A részletekről Damm Andrea jogtanácsos, a civil javaslat kidolgozója nyilatkozott a Magyar Hírlapnak.

“Azok, akik 1986-tól kidolgozták az adótörvényeket, a társasági törvényt és a felszámolási törvény, magas kitüntetéseket kaptak, holott semmi mást nem tettek, csak a már évtizedek óta hatályban lévő német törvényeket lefordították magyarra. A probléma nem is az, hogy ezek a törvényeket átvettük, hanem az, hogy ha már az évtizedek óta működő rendszer lényeges intézményeit meghonosítottuk, akkor azokat is át kellett volna vennünk, amelyek a polgárok számára a kapitalista gazdasági rendszer esetleges társadalomtorzító hatásait korlátozzák, enyhítik. Eddig egyetlen ilyen jogintézményt sem vettünk át, pedig az egyikre, a magáncsőd intézményére igen nagy szükség lenne.” – mondta Damm Andrea.

A jogtanácsos szerint óriási az egyensúlytalanság a magánszemélyek és a cégek lehetőségei között. Míg sok-sok milliárd forint tűnt el úgy, hogy a tulajdonosok állandóan csődbe vitték a cégeiket, addig a magánemberek kiszolgáltatottsága folyamatosan nőtt, adósságaikat az unokáik is fizetni fogják. Míg a létfenntartás költsége húsz év alatt kétszázszorosára emelkedtek, addig az átlagjövedelem csak megtízszereződött, tehát a reáljövedelem húsz százalékkal csökkent.

“Mindezek a szikár tények azt mondatják velem, hogy aki a magáncsődöt ellenzi, az a nép ellen van.” – fogalmazott a jogtanácsos.

Hozzátette,  magáncsőd társadalmi haszna, hogy megszűnnek a tömeges kilakoltatások, a végrehajtók egy része között kialakult szervezett bűnözés eltűnik, mert nem lesz táptalaja a működésüknek. Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került embereknek pedig esélyt az újrakezdésre…

(A cikk nem ért véget, olvassa tovább!)

A szakember ismertette, hogy a magáncsődtörvény tervezete szerint a csődvédelmi eljárást kérheti az adós, vagy annak törvényes képviselője. A hitelezők, a végrehajtási záradékot kiállító közjegyzők, vagy a végrehajtási lapot kiállító bíróság pedig köteles lesz ezt kezdeményezni.

Az eljárás módjáról elmondta, a hitelező az adós lakhelye szerint illetékes jegyzőnél bejelenti, hogy az illető tartozik neki. A jegyző ezután megkérdezi az adóst, hogy kér-e csődvédelmet. S ha igen, fontos tudni: a tartozásnak magasabbnak kell lennie, mint az adós és a vele egy háztartásban élő összes személy nettó háromhavi jövedelme. Ötszázezer forint össztartozás alatt nem indulhat eljárás. Miután a helyi bíróság a jegyző kérésére elrendeli a csődvédelmet, kijelöl egy vagyonfelügyelőt. Ugyanakkor a vagyonfelügyelő nem abból a végrehajtói körből kerülne ki, amely már elveszítette az elmúlt húsz év alatt a társadalom bizalmát, hanem az elképzelés szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közvetítői névjegyzékében szereplő jogász és közgazdász képesítésű szakemberekre bíznák ezt a munkát, akiknek az egyezségek megkötése eleve a szakmájuk. A vagyonfelügyelő megvizsgálja az adós életkörülményeit, jövedelmi helyzetét, majd elkészíti a csődvédelmi programot. Ennek tartalmaznia kell nemcsak a tartozás visszafizetésének mértékét, módját, hanem azt is, miként tud az adós rehabilitálódni, újrakezdeni egzisztenciális életét.

Kiemelte, a csődvédelmi eljárás alatt az adós a lakhatás biztonságát nem veszítheti el. Ha például a vagyonfelügyelő úgy dönt, értékesíteni kell egy vagyontárgyat, és az adósnak önhibáján kívül nincs jövedelme, akkor a befolyt összegből annyit kell az adósnál hagyni, ami kizárja, hogy újra adósságspirálba kerüljön. A csődvédelmi programhoz nem kell a hitelezők jóváhagyása, és a bíróság is csak azt vizsgálja majd, megfelel-e a jogszabály rendelkezéseinek, szellemiségénél, a jogintézmény társadalmi rendeltetésének, és az eljárás során történt-e joggal való visszaélés.

A jogtanácsos hangsúlyozta, a vagyonfelügyelő nem rendelkezik majd az adós jövedelemével. Ám ha úgy bánik a vagyonával, hogy az veszélyezteti a tartozás visszafizetését, bírságot kap, és a bíróság megszünteti a csődvédelmi eljárást. A csődvédelem akkor is megszüntethető, ha az adós nem működik együtt a vagyonfelügyelővel, vagy eltitkol valamit. Akinek megszüntették a csődvédelmi eljárását, az csak három év múlva kérheti újra – hívta fel a figyelmet Damm Andrea.

Úgy vélte, a magáncsőd bevezetésével a közszolgáltatók és a bankok nem tudják a társadalomtól elszívni azt a pénzt, amit egyéb termelt javak fogyasztására költenének. Az adós rehabilitálódik, megszűnnek a tartozásai, s már a következő hónapban tud fogyasztani. A magáncsőd megakadályozza, hogy valakit élete végéig adósnak kell tekinteni, hiszen a hitelezői követelés kielégítésének korlátja az adós anyagi helyzetének függvénye. A csődvédelmi eljárás befejezésével az összes követelés megszűnik, amit bejelentettek, vagy amit bejelenthettek volna. Így a hitelezési eljárás is fegyelmezettebb, korrektebb lesz, megszűnnek a feltétel nélküli hitelek. Ez az intézmény olyan fegyelemre készteti az egész gazdasági élet és társadalom tagjait, amire már lehet fejlődő gazdaságot, országot építeni. A spekulációk világának fénykora megszűnik, mint ahogy az megtörtént az összes országban, ahol ezt korábban – évtizedekkel korábban – bevezették – szögezte le a szakember. Szerinte fontos volt kimondani, hogy ötszázezer forintos tartozás alatt ne lehessen lakóingatlant elárverezni. Hiszen sokan nem is tudják, hogy végrehajtási eljárás folyik ellenük, mert a bíróság erről nem köteles tájékoztatni az adóst. Ezen is mielőbb változtatni kell.

Forrás: Magyar Hírlap, Hunyor Erna, 2012. szeptember 17., hétfő, 9. oldal

Advertisements

Posted on 2012. szeptember 21., in Hírek and tagged , , . Bookmark the permalink. 1 hozzászólás.

  1. Szabó zsuzsanna

    Üdv Szabó Zsuzsanna vagyok Pécsről, és segítséget kérek, a katasztrófa helyzetemre!!!! Én 2008.okt vittem át az adósságrendezési hitelt tatarozásra, az AXA bankhoz. Egy bróker nő intézte aki jól bevitt a csőbe!!!. Átveréssel, bevettek a bankba 27e szoc segéllyel, és nem kellett semmi munkáltatói ig, leadni.15év 6,5m lett. Nekem akkor az ügyintéző 5,75% kamat ne aggódjak nem lesz semmi baj, ha bármi történik 1-2ezer ft lesz a különbség, már az első hónapban 78000ft -ot kellett fizetnem, nem a megbeszélt összeget 58-+60e/ Két hóra rá felemelték a kamatot 9,5% -9,55% ez között mozgott. Ebben az évben 3szór emeltek kamatot most 11,16% És hiába csökkent a CHF nem lett kevesebb a törlesztés, mindig elmaradásaim voltam, mert közbe nagyon sok munkám meg szűnt, amire nem vártam.Ezért többször monatoriumot kaptam, volt hogy az lemaradásaim, meghaladta a 270e erre a banki ügyintéző, mondta hogy ad egy monatoriumot 280e ft ról közjegyző szerződés, 6hóra mikor 4.részletet kinyögtem, felhívott egy hölgy és közölte hogy elszámolták, és még 70e ft kell fizetnem, vagy át adják végrehajtásra. Érdekes mert Pesten is Pécsen is ugyanannyit számoltak ki. Akkor hogy lehet hogy elszámolták???? ezek azt csinálnak amit akarnak, és képtelenség utána nézni. Pedig közjegyzői szerződést csináltak amit ki kellett fizetnem.Sajnos nagy bajba kerültem, mert minden pénzemet a bank elvitte, és a számlák álltak. Én egyedül nevelem a fiamat aki még tanul,Senkink nincs sajnos minden családtagot eltemettünk már. 2011 szept kértem a Pécsi megválasztott képviselő asszonyt hogy segítséget kérek a gáz számla elmaradásra hogy be kerülhessek az adósságrendezésbe./ Nem tudom ki volt az a okos aki ezt így módosította hogy csak akkor kerülhet be valaki az adósságrendezésbe, ha minden számla 3havi átalányát befizeti????Ezt valaki átgondolta? Mert ha én be tudok fizetni 3havi számlát, mindenre akkor nem veszem igénybe a segítséget!!! Jó lenne ha ezt módosítanák, mert nagyon sok család nem kerül így bele, és nem tud lábra állni a sok adósságból!/ Ő adott nyomtatványokat amit kitöltve, és egy gáz leolvasás által elmaradt gáz tartozást bevittem a Titkára átvette, de nem történt semmi. Nem lehet elérni, nem engednek be a polgármesterhez, senki nem ad segítséget. Kértem sürgős mert végrehajtásra adták a gáz tartozásomat.Jan 23án megint bementem újra leadtam a papírokat, és kértem a segítségét, mert a végrehajtó már ki küldte a levelet. Hát semmi nem történt nem lehet egyszerűen elérni!! Ami nagyon kellemetlen mert ha meg ígér valamit akkor segítséget is adjon, ne csak a kisebbségnek!!!!!!!!A végrehajtó megfenyegetett hogy vagy fizetek vagy elárverezi a kis házamat. Így kénytelen voltam szerződést kötni a fiam 25000ft árvaságiját kell oda utalnom.A hab a tortán, ami máj 10én felülvizsgálaton elvették a nyugdíjamat és vissza raktak rehab ellátásra, 29230ft, amiből szintén a végrehajtó levonja a gáz számla adósságot. 25000ft, marad a bank felmondta a hitelem, közjegyzői okiratban közölte. Ha együtt működök velük, akkor nem adnak végrehajtásra, 34125ft-ot kértek, de mivel csak 25e ft-om marad azt kérte hogy akkor annyit utaljak át., igen ám de most jön amire nem is gondoltam!!!!!Mivel a 25e rehabom elviszi a bank, a fiam 25eft ját elviszi a végrehajtó, 13700csp ami jön még az a víz részlet 8200ft. kb 5000ft marad, amiből a bérletet sem tudom megvenni! Akkor mégis miből éljek a fiammal???????? Nagyon kérem aki tud megoldást a kilátástalan helyzetemre segítsen! Munkát nem tudnak adni, 53éves leszek, és egészségem romokba. Magáncsődöt jelentek!!!!!!!!Egy elkeseredett édesanya

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: